Szál, szállt messzi hegyeken,
Boldogan repdesett a réteken,
Egymagában egyedül,
Búsan szédül,
Keresi a társait,
Messze jövő barátait,
Érdeklődve vágyakozik,
Hátha talál egyszer valakit,
Talál egy bús tölgyet,
Leszáll hozzá és kedvesen nézeget,
Látva látja a tölgyet,
Akit a bú kerülget,
Hozzászól a hópihe,
-Nicsak itt egy tölgyike,
A tölgy nem szól semmit,
Csak tovább szomorkodik,
Tovább száll a hópihe,
Egyre csak keresgélve,
Meglát egy házat,
Kedvesen rá szál,
Odaszól neki:
-Nicsak itt egy házikó,
A házikó orrát fenn tartva visszaszól,
-Szállj le rólam hópihe,
Még csak november közepe,
A hópihe kedvét megőrizve,
Odébb áll tovább keresgélve,
Meglát egy fűszálat a földből kinőve,
A hópihe újra meg szólal,
-Nicsak itt egy füvecske,
Meg vetve néz a hópihére,
-Menj máshova,
Itt nincs hely a számodra,
A hópihe búsan a földre zuhanva,
Búslakodik egymagába,
Azonban egyik pillanatról a másikba,
Fehér hóözön suhan át a tájakon,
A hópihe felreppenve,
Csatlakozik a tömegbe,
A hópihe boldogsága,
Sárga fényt szór a hó családra.