Egyszer egy csöndes éj, éjjelén,

Jelent  meg párkányom szélén,

Honnan tudhattam volna, hogy egyszer még,

Bajom lehet ebből még,

Beengedtem a kis árva szarkát,

Csöndben álldogál a lábain állva álldogált,

Várva várta a barátját,

Könnyek közt sajnáltam a kis szarkát, 

Nem tudtam mennyi mindent élhetet át,

Fekete és piros szín keveredik szárnyain,

A vér csak úgy folyt le tollain,

Megsajnáltam a kis árvát,

Bekötöttem a szárnyát,

Ő köszönet nélkül felreppent,

Gyűlőlettel a szemében elreppent,

Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent,

Segítettem neki, 

Ő mégis engem hibáztatott,

Éreztem, hogy nincs itt rendben valami,

Nem gondoltam volna, hogyha segítek neki,

Tönkretehet sok ember éltét,

Mégis ez lett belőle,

Minden egyes szárnycsapásra,

Egyre feketébb és feketébb az ég, 

Minden egyes tollhullajtásra,

Könnyek záporoznak ifjak arcán,

Minden egyes rossz lépésre,

Vének rokkannak bele a munkába,

Minden egyes rossz mozdulat,

Megváltoztat mindent,

Ami egyszer kék volt,

Az most fekete, 

Ami egyszer szép volt,

Az most fekete,

Ami egyszer jó volt,

Az most mind fekete.