Szál, szállt messzi hegyeken,

Boldogan repdesett a réteken,

Egymagában egyedül,

Búsan szédül,

Keresi a társait,

Messze jövő barátait,

Érdeklődve vágyakozik,

Hátha talál egyszer valakit,

Talál egy bús tölgyet,

Leszáll hozzá és kedvesen nézeget,

Látva látja a tölgyet,

Akit a bú kerülget,

Hozzászól a hópihe,

-Nicsak itt egy tölgyike,

A tölgy nem szól semmit,

Csak tovább szomorkodik,

Tovább száll a hópihe,

Egyre csak keresgélve,

Meglát egy házat,

Kedvesen rá szál,

Odaszól neki:

-Nicsak itt egy házikó,

A házikó orrát fenn tartva visszaszól,

-Szállj le rólam hópihe,

Még csak november közepe,

A hópihe kedvét megőrizve, 

Odébb áll tovább keresgélve, 

Meglát egy fűszálat a földből kinőve,

A hópihe újra meg szólal,

-Nicsak itt egy füvecske,

Meg vetve néz a hópihére,

-Menj máshova,

Itt nincs hely a számodra,

A hópihe búsan a földre zuhanva,

Búslakodik egymagába,

Azonban egyik pillanatról a másikba,

Fehér hóözön suhan át a tájakon,

A hópihe felreppenve,

Csatlakozik a tömegbe,

A hópihe boldogsága,

Sárga fényt szór a hó családra.